Nagyon bejöhet Orbán Viktor legújabb terve – új időszámítás veheti kezdetét
A nehéz esztendők után idén új erőre kaphat a magyar gazdaság, és az életszínvonal ismét dinamikusan emelkedhet.
A tárcavezető szerint a kormány ahogyan eddig, ezután is partnerként tekint majd a településekre.
Válságok között a cél továbbra is az országépítő munka folytatása, a családok, a munkahelyek védelme, a települések támogatása és a gazdaság növekedési pályán tartása – jelentette ki a pénzügyminiszter csütörtökön a Tiszafüredi Halasnapok megnyitójával egybekötött Város napi díjátadó ünnepségen.
Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány a jelenlegi igen nehéz helyzetben azért dolgozik, hogy kivédje a háború hatásait, megóvja az emberek biztonságát és az elért eredményeket. Hozzátette: Magyarország kormánya, ahogyan eddig, ezután is partnerként tekint majd a településekre, szívügyüknek tekintik, hogy Tiszafüreden és a Tisza-tó egészén fejlesztések valósulhassanak meg.
(MTI)
Címlapkép: Földházi Árpád